A Munka Törvénykönyve 2018. január 1-i változásai

Az Mt. 51. § (3) bekezdése szerint a munkavállalót csak olyan munkára lehet alkalmazni, amely testi alkatára, fejlettségére, egészségi állapotára tekintettel rá hátrányos következményekkel nem járhat. E rendelkezés január 1-jével kiegészül a következő mondattal: „A munkáltató a munkavállaló egészségi állapotának változására tekintettel köteles a munkafeltételeket, a munkaidő-beosztást – a 6. §-ban foglaltak figyelembevételével – megfelelően módosítani.”

Tovább

Összefoglaló a munkavédelmi képviselő választás szabályainak változásairól

Jelentősen kibővült azoknak a cégeknek a száma, akiknél kötelező lesz munkavédelmi képviselő választást tartani. A Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 2016. július 8. napján hatályba lépett módosításai szerint már nemcsak az 50, hanem a 20 főnél több munkavállalót alkalmazó munkáltató is köteles meghirdetni a munkavédelmi képviselő választást. A törvénymódosítás elsődleges célja a munkavédelmi érdekképviselet kiszélesítése, hiszen eddig a regisztrált kis- és középvállalkozások 99,5%-a nem érte el az 50 fős minimumot, azaz az ott dolgozók nem részesültek munkahelyi munkavédelmi érdekképviseletben.

Tovább

Precedensértékű kártérítési pert nyert irodánk a Kúria előtt

Ügyvédi irodánk nagy jelentőségű kártérítési pert nyert a Kúria előtt egy multinacionális gyártó nagyvállalat képviseletében, annak korábbi ügyvezetője ellen. Az idén nyáron meghozott ítéletében a Kúria számos, az ügyvezető kártérítési felelőssége szempontjából precedensértékű jogi kérdésben foglalt állást. Tovább

close
ENEN