Jogász Állásbörze 2018

Irodánk idén is részt vett az ELTE Állam és Jogtudományi Karán 2018. március 7-e és 8-a között megrendezett Jogász Állásbörzén. Kollégáink folyamatosan fogadták standunknál az érdeklődő fiatalokat, irodánkat partnereink és ügyvéd kollégáink is képviselték.

Megismerhettünk sok motivált joghallgatót, akik kötetlen beszélgetés formájában kaphattak érdemi információt az irodánkban folyó szakmai munkáról, gyakornoki programunkról és aktuális álláslehetőségeinkről. Irodánk célja az volt az állásbörzén való részvétellel, hogy a fiatal, energikus joghallgatókkal közvetlen kapcsolatot építsünk ki, egyúttal növeljük irodánk ismertségét a fiatal jogász generáció körében.

Tovább

close
ENEN